Csokoládés mandulafészek



Hozzávalók 3 fészekhez:
3 evőkanál szálasra vágott mandula
6 dkg étcsokoládé
bő 1/2 evőkanál olaj
9 csokoládé- vagy marcipántojás


A csokoládét az olajjal vízgőz fölött megolvasztjuk, melegen tartjuk. Fémszűrőt tartunk az olvadt csokoládé fölé, beleteszünk 1 evőkanálnyi vágott mandulát, a csokoládéból 1-2 evőkanálnyit rámerünk. A mandulaforgácsokat elkeverjük a csokoládéval úgy, hogy mindehol bevonja a mandulát, majd finom passzírozó mozdulatokkal a felesleget hagyjuk visszacsepegni a szűrőből a többi csokoládéhoz.


A csokoládéval bevont mandulát kanállal sütőpapírral halmozzuk, kerekre, fészek alakúra formáljuk, közepét kicsit ki is mélyítjük, és elhelyezünk benne 3 kis tojást. A maradék hozzávalókból ugyanígy még 2 fészket készítünk. Hagyjuk mindet megdermedni, majd tortákat, süteményeket díszítünk velük.


Kolbászos serpenyős hús



Hozzávalók:
bő 1 kg burgonya
4 evőkanál olaj

frissen őrölt fekete bors
10 dkg füstölt kolbász
1 nagyobb vöröshagyma
50 dkg darált hús
2 dl tejszín
1 teáskanál mustár
1 nagyobb csemegeuborka
a tálaláshoz:
1 kis csokor petrezselyemzöld


A burgonyát megtisztítjuk, meghámozzuk, kb. 1 cm-es kockákra vágjuk, és váltott vízben többször átmossuk. 3 evőkanál olajat felhevítünk, rátesszük az alaposan lecsepegtetett burgonyát, sózzuk, borsozzuk, majd fedő alatt kis lángon párolni kezdjük. A kolbászt és a megpucolt hagymát apró kockákra vágjuk. A maradék olajon átpirítjuk a kolbászt, majd hozzáadjuk a darált húst és a hagymát. Ízesítjük kevés sóval, és a hús puhulásáig pirítjuk, időnként megkeverjük. Amíg a hús és a krumpli puhul, apróra kockázzuk az uborkát, és a mustárral együtt elkeverjük a tejszínben. Végül a puha húshoz öntjük a pikáns tejszínt, egyet forralunk még rajta, majd a húsos mártást az időközben megpuhult-megpirult burgonyára öntjük, és óvatosan összeforgatjuk. Aprított petrezselyemzölddel meghintve tálaljuk.


Tavaszi saláta retekkel, tojással



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók:
az öntethez:
1 0 0   m l   t e j s z í n
1 5 0   m l   n a t ú r   j o g h u r t
1   e v ő k a n á l   f r i s s e n   f a c s a r t   c i t r o m l é
1   k á v é s k a n á l   m u s t á r
1   k á v é s k a n á l   o l í v a o l a j
s ó
f r i s s e n   ő r ö l t   f e k e t e   b o r s
továbbá:
4   t o j á s
2   c s o m ó   z s e n g e   h ó n a p o s   r e t e k
1   c s o k o r   p e t r e z s e l y e m z ö l d
1   c s o k o r   m e t é l ő h a g y m a
a tálaláshoz:
1 – 2   ú j h a g y m a
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A tejszínt elkeverjük a joghurttal, a citromlével, a mustárral és az olívaolajjal, ízesítjük sóval és borssal.
A tojást keményre főzzük, megpucoljuk, tojásszeletelővel előbb szeletekre, majd hasábokra vágjuk. A retket megtisztítjuk, először 4–5 mm vékony karikákra, majd ezeket pálcikákra szabjuk. A zöldfűszereket a vastag szárrészük nélkül felaprítjuk, végül minden előkészített hozzávalót az öntetbe forgatunk. A salátát tányérokba adagoljuk, zöldfűszerrel meghintve, újhagymakarikákkal díszítve tálaljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. márciusi számában.

Zöldfűszeres fokhagymakrémleves



⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜⏜
Hozzávalók:
1   l   h ú s l e v e s
1 5   g e r e z d   f o k h a g y m a
1   b i o c i t r o m
1 / 2   k á v é s k a n á l   m o r z s o l t   z s á l y a
1 / 2   k á v é s k a n á l   m o r z s o l t   m a j o r á n n a
1 / 2   k á v é s k a n á l   m o r z s o l t   k a k u k k f ű
f r i s s e n   ő r ö l t   t a r k a   b o r s
2 5 0   m l   t e j f ö l
1   e v ő k a n á l   l i s z t
a tálaláshoz:
l e v e s g y ö n g y
⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝⏝

A húslevest felforraljuk, közben hozzáadjuk a megpucolt fokhagymát, a citrom finomra reszelt héját, a zöldfűszereket, ízesítjük frissen őrölt tarka borssal és néhány csepp frissen facsart citromlével. Miután felforrt, lefedve, kis lángon kb. 1/2 órát főzzük. A tűzről levéve pár percet pihentetjük, botmixerrel pürésítjük, majd visszatesszük a tűzre. A tejfölt kézi habverővel csomómentesre keverjük a liszttel, hőkiegyenlítéses módszerrel behabarjuk a levest, és néhány percig még rotyogtatjuk. Melegen tálaljuk, levesgyöngyöt kínálunk hozzá.


Áfonyazselés-tejbegrízes pohárkrém



Hozzávalók 6 pohárhoz:
a tejbegrízhez:
1 l tej
1 csipet só
8 dkg cukor
6 púpozott evőkanál búzadara
1 citrom
1 nagy pohár (40 dkg) natúr görög joghurt
a zseléhez:
30 dkg fagyasztott áfonya
2 evőkanál barna cukor
2 zselatinlap
1 kis üveg áfonyadzsem
a tetejére:
kókuszreszelék



Az áfonyát hagyjuk kiengedni, majd szűrőbe téve alaposan lecsepegtetjük. Lábasba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, és kis lángon addig főzzük, amíg már csak kevés lé maradt alatta. A zselatint vízbe áztatjuk, amikor felpuhult, egyesével a forró áfonyához adjuk. Végül a dzsemet is hozzákeverjük. A tejet melegíteni kezdjük, ízesítjük a sóval. Amikor felforrt, hozzáadjuk a cukrot és a búzadarát, néhány percnyi főzés után elzárjuk alatta a lángot, és letakarva hagyjuk a darát puhulni, duzzadni. Pár perc elteltével hozzákeverjük a joghurtot és a citrom reszelt héját. A joghurtos tejbegrízt és az áfonyazselét poharakba rétegezzük, tetejüket kevés kókuszreszelékkel szórjuk meg. Jól lehűtve kínáljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. márciusi számában.

Habos tejital teával



Hozzávalók 2-3 személyre:
3 dl tej
1 púpozott teáskanál Earl Grey teakeverék
1 tojás
1 evőkanál cukor


A tejet felforraljuk, a lángot elzárjuk alatta, elkeverjük benne a teakeveréket, és 5 percig állni hagyjuk. Közen a tojást habosra, krémesre keverjük a cukorral. A forró tejet a cukros tojáshoz szűrjük, elkeverjük. Felmelegítjük, de már nem forraljuk fel. Azon melegében tálaljuk és fogyasztjuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. márciusi számában.

Kakaós-fahéjas miniroló



Hozzávalók 40 db-hoz:
2 csomag (2x27 dkg) friss leveles tészta
1 tojás
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor
1 kávéskanál őrölt fahéj
kevés vaj
2 dl tejszín
1 teáskanál vaníliás cukor
1 púpozott evőkanál porcukor
1/2 csomag zselatin fix (1 dkg)
12,5 dkg mascarpone
a tálaláshoz:
porcukor


Az egyik tésztalapot kitekerjük, kb. 24x40 cm-esnek kell lennie. Az enyhén felvert tojással kenjük, rászórjuk a fahéjjal elkevert, átszitált kakaó felét, finoman rá is simítjuk. Derelyemetszővel 20 db 2x24 cm-es csíkra vágjuk. Ugyanígy járunk el a másik tésztalappal is. A mini fém rolókat vajjak megkenjük, a formák végeit néhány mm-en szabadon hagyva rájuk tekerünk 1-1 tésztacsíkot. Előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. A formákat nem állítva, hanem fektetve rakosgatjuk a tepsibe – állítva sütés esetén a hő hatására megcsúshat, lecsúszhat kissé a tészta, fektetve nincs ilyen probléma. A sütőből kivéve pár percig hűlni hagyjuk, majd óvatosan lecsúsztatjuk a tésztatekercseket a formákról.
A töltelékhez a tejszínt és a zselatint kézi mixerrel kemény habbá verjük, a vége felé hozzáadjuk a kétféle cukrot is. A mascarponét fakanállal finoman átkeverjük, majd beleforgatjuk a tejszínhabot. A tölteléket csillagcsöves habzsákból a rolókba töltjük. Tálalás előtt porcukorral szórjuk meg.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. márciusi számában.

Duplán gesztenyés torta



Hozzávalók 23 cm átmérőjű tortaformához:
a tésztához:
8 tojás
20 dkg cukor
25 dkg gesztenyemassza
10 dkg gluténmentes étcsokoládé
a krémhez:
15 dkg cukor
2 tojás
2,5 dl tej
25 dkg gesztenyemassza
20 dkg vaj
1 evőkanál rum
a díszítéshez:
2–3 dl tejszín
1 evőkanál vaníliás cukor
cukrozatlan kakaópor


A tésztához a tojássárgáját a cukorral nagyon krémesre, habosra keverjük. A gesztenyét burgonyanyomón áttörjük, az étcsokoládét késes aprítóval felaprítjuk, a tojásfehérjéből kemény habot verünk. A gesztenyét és a csokoládét a cukros-tojásos masszához keverjük, majd óvatosan, hogy ne törjük össze, beleforgatjuk a fehérjehabot is. A tortaforma alját sütőpapírral béleljük, belesimítjuk a tészta 1/3-át, és előmelegített, 180 fokos sütőben 20-22 perc alatt készre sütjük. A maradék tésztából ugyanígy még 2 lapot sütünk. A krémhez a cukrot és a tojást lábasba tesszük, krémesre, habosra keverjük. Hozzáöntjük a tejet, kis lángon felforraljuk, majd 6-8 percnyi főzéssel besűrítjük, a tűzről levéve hagyjuk teljesen kihűlni. A vajat először magában, majd a burgonyanyomóval áttört gesztenyével és a rummak habosra keverjük, végül – kanalanként adagolva – hozzákeverjük a kihűlt krémet is. A tortalapokat a gesztenyés krémmel betöltjük: lap, 1/3 krém, lap, 1/3 krém, lap, végül a maradék krémmel bevonjuk az egész tortát. Rövid időre hűtőbe tesszük. A tejszínt a vaníliás cukorral kemény habbá verjük, csillagcsöves habzsákba töltjük, és díszítjük vele a torta tetejét és oldalát. Kakaóporral leheletfinoman meghintjük a tetejét, és jól lehűtve tálaljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. márciusi számában.

Medvehagymás tojásragu lepénnyel



Hozzávalók:
a lepényhez:
1 kg burgonya
1 vöröshagyma
2 tojás
8 dkg liszt
12 dkg juhtúró
5 dkg szeletelt mandula

frissen őrölt fekete bors
őrölt szerecsendió
a raguhoz:
4 evőkanál olaj
3 evőkanál liszt
4 dl erőleves
1,5 dl tejszín vagy tej

frissen őrölt fekete bors
cukor
1 kis csokor medvehagyma
30 fürjtojás vagy 8 tojás


A burgonyát megtisztítjuk, kockákra vágva sós vízben puhára főzzük. Leszűrjük, burgonyanyomóval áttörjük, és tálcán szétterítve hagyjuk kicsit hűlni. Amikor kézmeleg, hozzáadjuk a megtisztított, apróra vágott vöröshagymát, az enyhén felvert tojást, a lisztet, a morzsolt juhtúrót és a mandulát. Ízesítjük sóval, borssal és szerecsendióval, egynemű masszává dolgozzuk össze, és hagyjuk pihenni. A raguhoz a szokott módon keményre főzzük a tojást, megpucoljuk és mindet félbe- vagy negyed cikkekre vágjuk. Az olajat felhevítjük, rászórjuk és megpirítjuk rajta a lisztet. Felengedjük az erőlevessel és a tejszínnel, felforraljuk, majd kis lángon főzzük tovább. Ízesítjük sóval, borssal és kevés cukorral, beleszórjuk a megtisztított és falatnyi darabokra vágott/tépett medvehagymát. Végül a tojást is hozzáadjuk, finoman kevergetve 1-2 percig még rotyogtatjuk. A burgonyás masszából 8 gombócot készítünk, kicsit ellapítva tenyérnyi lepényekké formáljuk őket, és kevés olajon mindkét oldalukat ropogós pirosra sütjük. A medvehagymás tojásragut a juhtúrós krumplilepényekkel tálaljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2014. márciusi számában.

Csokoládés madártejszelet



Hozzávalók 27x38 cm-es tepsihez:
a krémhez:
8 tojássárgája
4 evőkanál cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
1 evőkanál cukrozatlan kakaópor
2 csomag (2x4 dkg) csokoládéízű pudingpor
8 dl tej
25 dkg vaj
20 dkg porcukor
a tésztához:
8 tojásfehérje
8 evőkanál cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
8 evőkanál liszt
1 csomag (12 g) sütőpor
a tetejére:
4 dl tejszín
1 evőkanál vaníliás cukor
1 csomag (1 dkg) habfixáló


Először a krémet készítjük el: a tojássárgáját a kétféle cukorral krémesre, habosra keverjük. Hozzádolgozzuk a kakaót és a pudingport, majd lassan adagolva a tejet is belekeverjük. Kis lángon felfőzzük, besűrítjük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. A vajat habosra keverjük a porcukorral, hozzákeverjük a kihűlt pudingos krémet. A tésztához a tojásfehérjéből kemény habot verünk, a vége felé hozzádolgozzuk a kétféle cukrot is. Rászitáljuk a sütőporral összeforgatott lisztet, és fakanállal óvatosan beleforgatjuk. A sütőpaprírral bélelt tepsibe simítjuk, és előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. Amikor kihűlt, rákenjük a krémet, és hűtőbe tesszük. Másnap felszeleteljük, a szeleteket a cukorral és habfixálóval kemény habbá vert tejszínhabrózsákkal díszítjük.



Tojáslikőrös-fahéjas muffin



Hozzávalók 12 db-hoz:
a tésztához:
17,5 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 evőkanál vaníliás cukor
2 tojás
1 nagy pohár (33 dkg) tejföl
2–3 evőkanál tojáslikőr
25 dkg liszt
1 csomag (12 g) sütőpor
1 csipet só
a töltelékhez:
4 dkg porcukor
3 púpozott teáskanál fahéj
a tetejére:
porcukor



A vajat, az átszitált porcukrot és a vaníliás cukrot kézi mixerrel krémesre keverjük, hozzáadjuk és alaposan eldolgozzuk benne a tojást. Fakanálra váltva belevegyítjük a tojáslikőrt és a tejfölt. A lisztet összeforgatjuk a sütőporral, a tojásos masszába szitáljuk, ízesítjük sóval, és csak addig keverjük, amíg a massza egynemű nem lesz. A muffintepsi papírkapszlikkal bélelt mélyedéseiben egyenletesen elosztjuk a tészta felét. A töltelékhez a porcukrot összeszitáljuk a fahéjjal. Nagy részét egyenltesen a kapszlikba adagolt tésztára szórjuk, úgy, hogy a fahéj befedje a masszát. A maradék tésztával befedjük, finoman elegyengetjük a tetejüket. A maradék fahéjas porcukorral megszórjuk, és előmelegített, 190-200 fokos sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük (tűpróba!). Miután kihűlt, kevés porcukorral meghintve kínáljuk.