Gombás húsrolád



Hozzávalók 4 roládhoz:
50 dkg darált marha- vagy sertéshús
2 evőkanál paradicsompüré
1 vöröshagyma

2 evőkanál frissen aprított rozmaringlevél
3 dkg vaj
2 evőkanál olaj
a töltelékhez:
15 dkg gomba
1/2 zellergumó
2 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj

75 ml konyak
1 evőkanál étkezési keményítő
2 dl tejszín
továbbá:
1 csomag (27 dkg) készre nyújtott leveles tészta
kevés tej


A húst összedolgozzuk a paradicsompürével, az aprított hagymával, ízesítjük sóval és rozmaringgal. A masszát 4 részre osztjuk, mindegyiket kb. 13 cm hosszú rúddá formázzuk. A felhevített vajon és olajon körbepirítjuk, majd a hőfokot mérsékelve kb. negyedórán át sütjük.
Közben késes aprítóval daraboljuk a megtisztított gombát, zellert és fokhagymát. A felhevített vajra dobjuk, enyhén sózzuk, zsírjára sütjük. A keményítőt és a tejszínt csomómentesre keverjük, hőkiegyenlítéses módszerrel a gombához adjuk, beleöntjük a konyakot. Pár percig még rotyogtatjuk, majd félretesszük hűlni.
A tésztát kitekerjük, a 2 rövidebbik oldalon derelyemetszővel 3-3 vékony csíkot levágunk a díszítéshez. Az egyben maradt lapot keresztben és hosszában is kettévágjuk. A tésztalapokra gombás tölteléket kenünk úgy, hogy körben kb. 1 cm szabadon maradjon, ezt lekenjük tejjel. A húst középre helyezzük, 2 oldalról ráhajtjuk a tésztát, a végeket jól összenyomkodjuk, hogy a töltelék ne tudjon kifolyni. Sütőpapírral bélelt tepsire fordítjuk a tekercseket (így a tésztaszélek alulra kerülnek). Lekenjük tejjel, díszítjük a félretett tésztacsíkokkal, majd előmelegített, 210 fokos sütőben 35-40 perc alatt aranyszínűre sütjük. Langyosra hűlve, friss zöldsalátával tálaljuk.


A recept megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. októberi számában.

Édesburgonyás kelkáposzta-krémleves



Hozzávalók 4 személyre:
6 dkg vaj
1 nagy vöröshagyma
1 kisebb kelkáposzta (70–80 dkg)
1 nagyobb édesburgonya

frissen őrölt tarka bors
őrölt szerecsendió
1 l húsleves
2 dl kókusztejszín
a tálaláshoz:
pirított zsemlekocka


A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát kisebb, az édesburgonyát nagyobb kockákra vágjuk, a káposztát csíkokra metéljük. A felhevített vajon megdinszteljük a hagymát, hozzáadjuk a káposztát és a burgonyát. Ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval, és felöntjük a húslevessel. Felforraljuk, majd letakarva, kis lángon a zöldségek puhulásáig főzzük. A tűzről levéve pár percig állni hagyjuk, majd botmixerrel pürésítjük. Újra felforraljuk, a kókusztejszínt hőkiegyenlítéses módszerrel hozzáadjuk, utánízesítjük. Pár percig még rotyogtatjuk, majd tányérokba merjük, és pirított zsemlekockával tálaljuk.


A receptet a Kókusz Világ támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. szeptemberi számában.

Aszalványgolyó



Hozzávalók 45-50 db-hoz:
10 dkg aszalt sárgabarack
10 dkg mag nélküli aszalt szilva
10 dkg mag nélküli datolya
2 teáskanál cukrozatlan kakaópor
1 vaníliarúd kikapart magjai
10 dkg arany mazsola
5 dkg dió
1 citrom reszelt héja
2 evőkanál frissen facsart citromlé
2 evőkanál rum
a forgatáshoz:
kókuszreszelék
aprított fehér csokoládé
aprított mandula


A barackot, a szilvát és a datolyát késes aprítóval nagyobb darabokra aprítjuk. A többi alapanyagot is hozzáadva tovább pépesítjük mindaddig, amíg formálható masszát nem kapunk. Nedves kézzel kisebb diónyi golyókat formázunk, majd kókuszreszelékbe, fehér csokoládéba és mandulába forgatjuk. Jól lehűtve kínáljuk.


A receptet a Magosbolt támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. októberi számában.

Fűszeres tea



Hozzávalók 2 személyre:
5 dl víz
4–5 szegfűszeg
1–2 cm fahéjrúd
4–5 szegfűbors
1 evőkanál frissen facsart citromlé
1 evőkanál gyümölcstea-keverék
színes kandiscukorpálca


A vizet a fűszerekkel felforraljuk, forrástól számítva 10 percig főzzük kis lángon, majd a tűzről levéve hozzáadjuk a citromlevet. A teakeveréket teaszűrőbe tesszük, lassan átöntjük rajta a forró levet, közvetlenül a csészékbe. Forrón, színes kandiscukorpálcával tálaljuk.


A receptet a Candyfour támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. októberi számában.

Arab datolyás golyó



Hozzávalók kb. 35 db-hoz:
a tésztához:
1 dl tej
1/2 csomag (3,5 g) szárított élesztő 
25 dkg liszt
12,5 dkg vaj
6,5 dkg porcukor
a töltelékhez:
20 dkg mag nélküli aszalt datolya
1 evőkanál olaj
őrölt fahéj
őrölt szegfűszeg
1/2 citrom reszelt héja
a tetejére:
porcukor


A tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne az élesztőt. A vajat elmorzsoljuk az átszitált liszttel és porcukorral, majd az élesztős tejet is hozzáadva egynemű tésztává állítjuk. Addig pihentetjük, amíg elkészítjük a tölteléket.
A datolyát az olajjal, a fűszerekkel és a citromhéjjal együtt késes aprítóban pépesítjük. A tésztából diónyi golyókat formálunk, a közepükbe 1-1 kávéskanálnyi tölteléket teszünk. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, konyhai csipesszel megszurkáljuk, majd előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.
Miután kihűlt, porcukorral meghintve tálaljuk.


A receptet a Magosbolt támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. szeptemberi számában.

Perzsa fagylalt



Hozzávalók 4 személyre:
2 dl zsíros tej (3,5% zsírtartalmú)
4 dl tejszín (33% zsírtartalmú)
1 csipet só
12 dkg aranybarna nádcukor
3 tojássárgája
1 nagy csipet sáfrány
2 evőkanál rózsavíz
3–4 evőkanál durvára darabolt pisztácia
rózsabimbó (elhagyható)


A tejet a tejszínnel, a sóval és a cukorral kis lángon felforraljuk. Közben a tojássárgáját elkeverjük, hőkiegyenlítéses módszerrel a tejhez adjuk. Ízesítjük a sáfránnyal, a rózsavízzel, és kis lángon, állandóan kevergetve kissé besűrítjük (vigyázni kell, hogy ne forrjon, mert a tojás kicsapódhat). Szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni, majd 1 éjszakára hűtőbe tesszük.
Másnap fagylaltgéppel kikevertetjük a masszát, a vége felé a pisztácia nagy részét hozzáadjuk, majd a fagylaltot a teljes dermedésig mélyhűtőbe rakjuk.
Poharakba, kelyhekbe adagoljuk, a tetejüket meghintjük a maradék pisztáciával (rózsabimbóval is díszíthetjük).


A receptet a Butlers támogatta, megjelent a Kifőztük gasztromagazin 2016. szeptemberi számában.